Bejelentés



Zsóka néni lapja
"Én az örök óvodás..!"

MENÜ










Hírek
Örültem!!!

Nagyon köszönöm azoknak a kedves szülőknek, akik elhozták hozzám az én volt kékecskéimet. Nagy örömet szereztek vele!

ISKOLÁSOK!!!

Elmentek hát az iskolába. Véget ért a felhőtlen kisgyermekkor. Sok-sok piros csillaggal, ponttal és dicsérettel legyen teli az üzenőfüzetetek, füzeteitek, s majd az évvégi bizonyítványotok is. Látogassatok meg engem a Pöttyös oviba (Jász utca), nagyon várom a híreiteket!!!!




 


Tüskés barát 


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki elutazott a nagymamájához a nagy hegyeken innen, a csillogó tavon túli nyaralóba. Ezt a kisfiút úgy hívták, Kíváncsi Pityu. Miért kapta ezt a fura nevet? Mert szeretett mindent jól megnézni, mindenhová bekukucskálni. Minden érdekelte, így folyton kérdezett.


- Mami! Ki az a fekete madár, amelyik az udvaron ugrabugrál? Miért van az a sok bogár a csőrében? Miért nem eszi meg? Hová viszi?


Szegény nagyija alig győzte válasszal.


- Az a feketerigó. Azért szökdécsel a fűben, hogy összegyűjtse a bogarakat, szöcskéket, apró lepkéket. Azért nem eszi meg rögvest, mert elviszi a fiókáinak.


- Úgy szeretném látni a rigófiókákat! Menjünk, nézzük meg őket. – ragadta meg mamája kezét izgatottan Kukucska.


- Nem tudunk bekukkantani hozzájuk, mert a diófa vékonyka ágai közé építette a rigó mama és papa a fészküket.


- Miért építették olyan magasra? – nyújtogatta a nyakát Kíváncsi Pityu, hátha megpillantja a fészket a lombok között.


- Azért, hogy biztonságba legyenek a ragadozóktól. Ott fönn nem bánthatja őket senki, ha távol vannak a szüleik.


- Kik azok a ragadozók, akik bántani akarják a kismadarakat?


- Nem is hinnéd. Bizony, a mi selymes-bundájú, dorombolós Cirmink is szívesen bekebelezné a gyenge kis apróságokat.


– Az nem lehet. A cicus egeret eszik, meg tejet.


- Tudod a macska, ragadozó, elkapja az egeret, de a szöcskét, a madártojást is felfalja, és a magatehetetlen madárkákat sem veti meg.


- Mami! Ha adunk neki cicaeledelt, meg tejet, akkor nem lesz éhes, és nem mászik fel a fára a madárkákhoz.


- Ne félj, olyan vékony ágakra építették a rigók a fészket, hogy oda még a Cirmi sem merészkedik fel. Gyere, adjunk neki macskaeledelt.


Az egyik tálba tejet öntöttek, a másikba húsos macskatápot töltöttek, és kitették a teraszra, ahol a cica vacsorázni szokott. Ezután Kíváncsi Pityu is megvacsorázott, majd az ablak elé húzta a székét és gyönyörködve bámulta a sok fénylő csillagot, hallgatta a tücsökzenét és a madarak elhalkuló dalát. Lassan elálmosodott ő is, bebújt az ágyába, s arra gondolt, az a szép feketerigó is biztosan ott alszik a fiacskái mellett a biztonságos fészekben, Cirmi pedig a kerti széken teli hassal, s eszében sincs madárkákra vadászni. Majdnem elaludt, amikor tányércsörgés, kaparászás és hangos ropogtatás űzte ki szeméből az álmot. Azt hitte Cirmi cica éhezett meg. Odament az ablakhoz, kikukucskált, és meglátta a hangosan szuszogó kis állatkát.


- De hát ez nem a Cirmi! Ez egy….…ez egy… süni!


Rohant a konyhába, ahol mamát edény-elrakás közben lepte meg.


- Mi baj, mért nem alszol? – ijedt meg nagymamája.


- Gyere gyorsan! Egy süni eszi a cica ennivalóját!


- Egy sün? Nem a Cirmit nézted sünnek véletlenül? – mosolygott mami – menj, feküdj le szépen. – tuszkolta kifelé szelíden kis unokáját.


- De nem, de nem Cirmi volt. Mami! Gyere, nézd meg. Igazán egy süni az. – erősködött.


- Na, jó, nézzük meg. – egyezett bele nagymami.


A sün mohón rágcsálta a macskaeledelt, ízlett neki.


- Ilyet még sosem láttam! – ámuldozott nagyi.


- Mami! Szereti a süni a tejfölös tésztát? – érdeklődött súgva a kisfiú


- Hát, igazán nem tudom, mit gondoljak. Eddig azt hittem csak a gilisztát, az egeret és a bogarakat kedveli. Már azon sem csodálkoznék, ha azt is szeretné. – suttogta nagyi. – de miért kérded?


Kis unokája azonban már nem volt mellette. Kiszaladt a konyhába, a vacsora maradékát kivitte, és odaöntötte a lakmározó állatkának. A süni beleszimatolt a tálba, nyalogatni kezdte a tejfölt, vigyázva kishúzott egy szál tésztát és kedvtelve rágni kezdte. A kisfiú ott guggolt vele szemközt, de ez a sünit láthatóan nem zavarta. Nagyokat szusszantott evés közben, mókásan mozgatta orrocskáját. Kíváncsi Pityu egész éjjel nézte volna, de a sün egy búcsúhorkantással fürgén eltűnt a rózsabokrok árnyékában.


- Na gyere huncutkám, ideje ágyba bújni. – simogatta unokája haját nagymama.


- Láttad? Meg sem ijedt tőlem. Akkor most nekem van egy igazi sün barátom?


- Bizony van. Esténként teszünk ki eleséget, meg vizet, s akkor újra eljön hozzád.


Nagymama betakargatta, puszit nyomott a homlokára. Pityu forgolódott kicsit még, aztán sikerült elaludnia. Álmában boldogan kószált a kertben sünbarátjával.





Hattyúk 


Kíváncsi Pityu ámulva nézte a víztükrön játszadozó csillogó napsugarat, amint mamijával bevásárlásból igyekeztek hazafelé.


- Nagyi, menjünk le a partra, úgy szeretném közelebbről látni a tavat. – kérlelte nagymamáját.


- Előbb ebédelni kellene – mosolygott nagyi


- Csak egy icike-picikét, csak oda a nádashoz, az közel van. Nagyiii! Kérlek. – rimánkodott a kisfiú


- Na jó nem bánom, de tényleg csak egy rövid időre – adta be derekát nagymami.


Ahogy leértek a nádassal szegélyezett partra, megpillantották a méltóságteljesen ringatózó hattyúcsaládot. Két hófehér felnőtt és mellettük hét kormos-szürke csemetéjük csivitelt jókedvűen.


- Mami! Hattyúk! – lelkendezett Kíváncsi Pityu, füvet tépdesett és beszórta eléjük a vízbe.


A madárifjoncok egymást lökdösve csipegették. A kisfiú kacagva dobált nekik újabb marokkal.


- Szeretik ám a zsemledarabokat is. – nyújtotta nagyi a zacskó zsemlét.


Kismanó boldogan tördelte és hintette a hattyúknak. Most kezdődött csak az igazi hangoskodás, lökdösődés. A kishattyúk egymást túlharsogva igyekezték megszerezni az élelmet. Szüleik óvatosan kiúsztak a víz szélére, onnan tartották szemmel mohó fiacskáikat.


- Egyetek ti is – nyújtotta nekik is az élelmet a kisfiú.


A hattyúszülők sziszegve csaptak felé, szerencsére nagyi időben visszarántotta a kisfiú kezét.


- Nem szabad a kezedből etetned őket, mert erős a csőrük és megsebesítenek.


- De én nem akartam bántani őket. – szipogott kisunoka ijedten


- Én tudom, de ők nem tudják, mert ők csak állatok. Az állatok nem értik az embereket.


- A mesében beszélnek az állatok, ők miért nem értenek engem? – kíváncsiskodott a kisfiú.


- Azért, mert most a valóságban vagy, nem a mesében. Most pedig induljunk, azóta kész az ebéd. – zárta le a beszélgetést nagyi


- Mindjárt megyek, csak bedobom nekik a maradékot.


- Jó, de siess. – vette kézbe a nehéz szatyrokat nagymami


A kisfiú a madarak felé fordulva, halkan kérdezte a sziszegő hattyút.


- Mond, tényleg nem értesz engem?


- A mamád butaságot beszélt. Értelek, és haragszom, mert bántani akartál. – kurrogta mérgesen a madár


- Dehogy akartalak bántani, hát nem látod, hogy ennivalót hoztam neked? Azt akartam odaadni neked.


- Akkor bizonyára félreértettelek. Bocsáss meg. – szégyenkezett a hattyú


- Akkor jó. Odanyújthatom neked ezt az utolsó falatot? Nem csípsz meg?


- Ígérem, nem ijesztelek meg többé, nyugodtan add ide.


Kíváncsi Pityu kissé félve tartotta a madár elé az eleséget, de a hattyú finoman kivette a kezéből és hagyta, hogy a kisfiú megsimogassa patyolatfehér tollruháját.


- Meglátogatlak máskor is! – búcsúzott Pityu és futott nagymamája után. Futás közben arra gondolt, vajon, milyen meglepetéseket tartogat még számára a velencei nyár.


 



Sünci 


Sün papa és sün mama vadászni indult egy éjjelen.


- Maradj itt szépen a bokor alatt, elmegyünk vadászni és hozunk neked finom bogarat. – szólt kisfiához sün mama.


- Én is vadászni akarok. - nyafogta Sünci


- Kicsi vagy még a vadászathoz, puhák a tüskéid, még nem védenek meg.


- De papa! Már össze tudok gömbölyödni. Hagy menjek veletek!


- Itthon maradsz és punk-tum. – nézett haragosan sün papa.


Sünci duzzogva gömbölyödött tüskés bundájába. Szülei fürgén bújtak át a kerítés alatti résen, hogy ennivalót hozzanak Süncinek. Nem volt ám veszélytelen a vadászat. A kertben ház állott, a házban emberek laktak, és mérges kutyus őrizte álmukat. A két sün zajtalanul igyekezett a szőlőtőkék alá, ahol a legízletesebb bogarak tanyáztak. Ezalatt, Sünci megunta a tétlenséget, óvatosan kidugta orrocskáját a még puha tüskéi közül, és körbeszimatolt.


- Nincs kedvem itthon üldögélni, amíg a mamiék izgalmas vadászaton járnak. A papa mindig azt mondja, hogy kicsi vagyok még, de én igenis tudnék már vadászni. Kipróbálom, milyen ügyes vagyok. Bogarászok kicsit, itt a kert szélén.


Buzgón átbújt a kerítés alatt, ahogy szüleitől látta és bogarakat keresgélt a fűszálak között. Észre sem vette, egyre közelebb került a házhoz, ahogy a gyepszőnyegen kutakodott. Egyszerre íncsiklandozó illatot sodort felé a szellő.


- Mi lehet ez a jó szag? – szimatolt Sünci


Elindult megkeresni a finomságot, s nemsokára hús és csontdarabkákkal teli tányérra lelt. Minden óvatosságról megfeledkezve tömte magába az ételt, közben kaparászta, lökdöste az edényt. Hirtelen szőrös állat termett előtte vicsorogva.


- Brrr! Hagyod abba azonnal! Mit képzelsz, megeszed más vacsoráját? Mássz ki azonnal a tálamból! Vauu!


- Ez a te vacsorád? Nagyon finom. Neked nem ízlett, azért hagytad meg nekem? – kérdezte minden ijedtség nélkül a kis sün.


A kutyus tombolt mérgében.


- Nem neked hagytam! Nagyon is ízlett, ezért hagytam későbbre is. Azonnal menj innen, mert megjárod!


- Ha ízlett miért nem etted meg? Én mindig megeszem, amit a mami hoz nekem. –nézett ártatlanul Sünci, és eszegetett tovább.


- Azonnal hagyd abba, mert kirázlak a bundádból! Ez az én vacsorám! Brrr.– morgott a kutyus és félelmetes fogait láttatva egyre közeledett a békésen falatozó állatkához. Tapasztalatból tudta, vigyáznia kell, mert a tüskék véresre sérthetik.


- Az az én vacsorám, nem hallod?


- Megszúrlak, ha hozzám érsz! – jelentette ki hetykén a kis tüskés.


- Majd adok én neked! – dühöngött a házőrző, szájába kapva Süncit jól megrázta. Gyenge tüskéi nem szúrták a kutyát, aki cipelni kezdte.


- Segítség! Mama, papa! Megesz ez a nagy állat! Mamiiiiii!


- Ilyen tüskés ennivaló nem kell nekem, csak elviszlek az ennivalóm mellől, jó messzire. – morogta a kutya.


- Azonnal tedd le a fiamat, ha jót akarsz! – állta útját Sün papa


- Véresre szurkállak, ha el nem engeded! – fenyegette Sün mama.


- Itt a fiatok, nem bántottam, ne fenyegetőzzetek, csak tartsátok távol a vacsorámtól. – tette le óvatosan kutyus, majd hátra sem nézve visszafutott a tálkájához.


Sünci szédelegve szedte apró lábait a dühösen szuszogó apja után. Megfogadta magában, sosem merészkedik többé közel a mérges házőrzőhöz. 





 



  Sünci első vadászata

A sün család minden éjjel együtt vadászott a szomszédos kertekben.  Egy napon így szólt sün papa a kisfiához.


- Megerősödtek a tüskéid, már egyedül is mehetsz vadászni. Légy nagyon óvatos, ha ijesztő hangot hallasz, ismeretlen élőlénnyel találkozol, gömbölyödj össze azonnal. A házőrzőket kerüld!


Sünci még emlékezett találkozására a kutyussal, bőszen bólogatott hát, míg apja jó tanácsait hallgatta.


- Ne maradj sokáig! Tömd meg a pocakodat és gyere szépen haza. – simogatta meg édesanyja.


- Jó, jó. Úgy teszek, ahogyan mondtátok. – toporgott türelmetlenül és már indult is első éjszakai vadászatára.


- Mindig árnyékban haladj! – kiáltott utána aggódó édesanyja, majd férjéhez fordult – Menjünk utána és távolból vigyázzunk rá.


- Nem. Nagy süngyerek már, egyedül kell boldogulnia. – jelentette ki sün papa.


Sünci a kerítés árnyékában haladt. Nagyon élvezte a szabadságot, egyedül vadászhatott, mint a nagyok. Szimatoló orrocskájával a fűben matatott, lassan araszolt előre.  Egyszerre erős fájdalmat érzett az orrában és egy hatalmas árny állta útját.


- Júj, te, megszúrtál! Miért álltál az utamba, és miért bökted meg az orromat? – mérgelődött.


- Én ugyan nem álltam az utadba, te jöttél nekem. Én nem tudom elhagyni a helyemet – hangzott a magasból.


A kis sün alaposan megnézte a szúrós valamit, de nem tudta, milyen állat. – Hm, azt mondta a papa, gömbölyödjek össze, ha veszélyben vagyok. Ez a behemót nem látszik veszélyesnek- morfondírozott és megkérdezte.


- Mond, ki vagy, és miért szúrsz?


- Fenyőfa vagyok, mégpedig, ezüstfenyő. Mint tudvalevő, nekünk tűleveleink vannak, s éppen úgy szúrunk, mint ti.


- Te ismersz minket? – ámult Sünci


Ha, ha, ha – nevetett a fenyő – Tíz éve állok ebben a kertben. Éjjelente a földre hajló ágaim alá bújnak a sünök, ha megijednek valamitől. Téged is szívesen elrejtelek, ha veszélyben leszel. Bármikor megtalálsz itt.


- Sosem mész sehová?


- Nem. A gyökereimmel a földbe kapaszkodom, ide gyökereztem.


- Nem unalmas egyhelyben álldogálni?


- Egyáltalán nem. Nappal madárkák, pillangók pihennek ágaimon, cicus alszik az árnyékomban, éjjel sünökkel, baglyokkal találkozom.


- Ez igazán érdekes. – álmélkodott Sünci, majd eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen vadászni indult. – Ha nem haragszol, most megyek, mert már éhes a pocakom.


Sünci magára hagyta a fenyőt és ügyesen belakmározott bogarakból, egerekből. Éppen hazafelé tartott, amikor fájdalmas nyöszörgésre lett figyelmes. Elindult a hang irányába, s kisvártatva megállt a fenyő előtt.


- Mond, te nyögdécselsz? Fáj valamid? – érdeklődött kedvesen


- Egy kövér hernyó rágcsálja az alsó ágamat. Jaj, jaj. És nem tudom lerázni. – jajongott a fa


- Várj, segítek! – szimatolt az ágak közé Sünci. Odafurakodott a hernyóhoz és bekapta.


 Köszönöm, – sóhajtott megkönnyebbülten a fenyő – bármikor erre jársz, alattam védelmet találsz!


 Meglátogatlak máskor is. – köszönt el a kis sün és szedte kurta lábacskáit, mert már nagyon várták a szülei.




 


 




Kormi 


 



Kismanó egy reggel a kertbe indult, de az ajtóban megtorpant. Egy vézna, fekete cica álldogált félénken a lépcső alján.


- Szia cicus! Honnan jöttél? Nincs, aki enni adjon neked? – kérdezte barátságosan, de a cica gyanakodva hátrább lépett, le nem véve szemét róla.


- Ne félj, nem bántalak! – találta ki gondolatát a kisfiú és berohant.


A cica sóvárogva nézte a teli tányért, amit elébe tett, de nem mert közeledni.


- Gyere, egyél! – nyúlt feléje hívogatóan Kismanó.


A cica ijedten ugrott félre.


- Jaj, Kormi, de félős vagy! – bosszankodott a kisfiú – Bántott talán valaki? Bemegyek, hogy nyugodtan ehess, jó?


Az ablakon keresztül leste, ahogyan a cica odaóvakodott a tálhoz és menekülésre készen habzsolni kezdte a tejet. Ezután minden nap megjelent várakozón. Kismanó tejet hozott neki és macskaeledelt. Kormi egyre bátrabb lett, bundája kifényesedett, s eljött a nap, amikor Kismanó megsimogathatta.


Egy napon Kormi vígan reggelizett a kisfiú mellett, amikor egy nagyobb fekete macska közeledett hozzájuk. Kismanó attól félt, hogy ez a nagy bánthatja az ő kis barátját, de a két állat megszaglászta egymást, és együtt ettek tovább.


- A barátod? – kérdezte a kisfiú, de Kormi csak jókedvűen hunyorgott rá.


Ezután már két fekete cicát dédelgetett, akik szemlátomást nagyon jóban voltak. Egyik este, éppen feküdni készült kismanó, amikor tányérzörgésre lett figyelmes.


- Ilyen korán jött Sünci vacsorázni? – csodálkozott és kilesett az ablakán. A két cica és egy kicsi süngyerek evett békésen a tálkából.


- Milyen aranyosak. – nézte őket derűsen a kisfiú, de hirtelen furcsa dolgot pillantott meg.


- Érdekes fülei vannak ennek a sünnek. Hegyes, mint a cicáké. Lehet, hogy nem is sün? Ezt meg kell néznem közelebbről. – határozta el és halkan az ajtóhoz osont. Kilesett az ajtórésen, s nem hitt a szemének, egy picike koromfekete cica evett a másik kettővel.


- Sünnek néztem a cicuskát! – kuncogott magában.


- Vajon ki lehet ez a picurka? Kormi, meg a másik cica ismerik, ez biztos. – töprengett és elhatározta, utána jár a dolognak.


Reggel megrakta a tálakat ennivalóval és várta, mikor tűnnek fel a cicabarátai. Sokáig nem történt semmi, Kismanó megunta a tétlenséget, keresésükre indult a kertben. A szőlőbokor aljában a picurka, akit Kormicának nevezett a nagy cica hasa alatt bujkált, majd Kormi nyakába ugrott. Kismanó mosolyogva nézte a játékukat. Ekkor Kormica a nagyhoz bújt és orrocskájával bökdösni kezdte az oldalát, mire az elnyúlt a földön, Kormica pedig mohón szopni kezdett. Kormi a leselkedve guggoló kisfiúhoz simult, várva, hogy megsimogassa.


- Aha! Szóval ezért vagytok ti ilyen jóban? Kormica a kistesód a cicamama meg az anyukátok. Ugye?


Kormi beleegyezően hunyorgott rá és dorombolni kezdett.


- Hol van az apukátok? Neki is itt kell lennie valahol. Ő is fekete, mint ti? – érdeklődött, de Kormi nem válaszolt, élvezte a kényeztetést.


Nem kellett sokáig várni, néhány nap múlva éjfekete, csillogószőrű, izmos kandúr lépkedett puhán a macskacsalád felé.


- Biztosan ez a papájuk. – figyelte izgatottan Kismanó


Kormica vette észre először, akivel már sem a mamája, sem Kormi nem akart játszani, és egyre jobban unatkozott. Megrohamozta hát a közeledőt. A papacicát váratlanul érte a támadás, Kormica ledöntötte a lábáról. Cicapapa finoman megdögönyözte, megnyalogatta kisfiát, játszott vele, majd folytatni akarta az útját. A kis telhetetlen azonban még nem elégelte meg a hancúrozást, újból nekiugrott az apjának, aki kitért előle és ugyanazzal a lendülettel puhán nyakon csapta Kormicát, aki elterült a selymes fűben. Bambán pislogott a távozó apja után, majd duzzogva elment tejet lefetyelni.


- Látod Kormica, a felnőttek hamar megunják a játékot. Gyere, kapsz tőlem valamit, amit kedvedre pofozgathatsz. Simogatta meg bundácskáját Kismanó.


- Nyau. – egyezett bele a cicuska és nemsokára a zsinórra felkötött papírlabdát püfölte kitartóan.


 Sünci és Kormica 




Kormica még kicsi cica volt, nem bolyonghatott a sötétben egyedül. Egyik éjjel nagyon mehetnékje volt már, de édesanyja a vadászat utáni pihenőjét töltötte. Hiába bökdöste, nyaggatta kisfia, ő elnyúlt a virágágyásban és álmosan hunyorgott.


- Nyughass Kormica! – morrant rá vészjóslóan.


- Én nem vagyok álmos. – nyafogta a cicus, de jobbnak látta, ha nyugton marad.


Egy ideig mozdulatlanul feküdt, majd anyjára sandítva nagyot nyújtózott.


- Ideje megnéznem, van-e még tejecske a tálban – gondolta és nesztelenül elsettenkedett alvó anyja mellett, majd nagyot szökkenve a házsarkánál termett. 


- Nem vett észre a mami. – hunyorgott elégedetten és indult a hívogató tálka felé, de hirtelen megtorpant.


- Mit csinálsz? Hogy merészeled meginni a tejemet? – borzolta fel hátán a szőrt mérgesen, az ismeretlen láttán.


- A te tejed? – csúfolódott a másik – szerintem azé, aki megissza.


Ügyet sem vetve a haragos cicára komótosan lefetyelt tovább.


- Azonnal hagyd abba, mert megjárod! – fújt Kormica fenyegetően közeledve.


- Igazán? Na és mit csinálsz velem? – pimaszkodott a másik


- Éles a karmom és hegyesek a fogaim Ne várd meg, amíg megismered őket! – dühöngött a cicus.


- Most aztán borzasztóan megijedtem. – kacarászott a másik – próbálkozhatsz, de megtudod, milyen szúrós egy süni.


Kormicának halványan derengett, hogy valamit mondott anyukája a sünről, de olyan mérges volt, hogy nem gondolkodott, kiengedte körmeit és ráugrott a sünre.


- Nyau! Te szúrsz! Megszúrtál!– huppant vissza méltatlankodva és nyalogatni kezdte fájós talpát.



Keresés a honlapon



Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Linkek




Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!