Bejelentés



Zsóka néni lapja
"Én az örök óvodás..!"

MENÜ













J


 Ebéd utáni alvásból ébredeztek. Az egyik lányka mocorogni kezdett, majd álomittasan pislogott fel rám.


- Pisilned kell? – kérdeztem halkan


- Nem kell, csak nagyon szeretlek Zsóka néni – válaszolta huncut mosollyal.


- Zsóka néni! – suttogta egy másik is.


- Te is nagyon szeretsz? – fordultam évődve feléje.


- Én is szeretlek, de nekem pisilnem kell.




 



Plüss-állatka  


Reggelente velük érkezik az oviba kedvenc állatkájuk, ’aki’ segíti őket az ebéd utáni alvásban.


Már ébredeztek, amikor a két kislány közé heveredtem.


- Most én fogok aludni, és ti vigyáztok rám. Jó lesz? – és huncutkodva behunytam a szemem.


- Jó. Mi leszünk az óvó nénik. – simogatták felváltva a hátamat.


Egyikük kedveskedve a hátamra hajtotta a fejét.


- Zsóka néni, most te vagy az én alvós állatom.


Megszólalni sem tudtam, majd kirobbant belőlem a nevetés.


- S mond csak, milyen állatka vagyok? – kérdeztem fuldokolva


- Egy aranyos macika vagy. – nevetett velem ő, és a felélénkült csoport is.


 



 Csata 


Végre esett a hó. Nagyon vártuk már. Kirajzottunk az udvarra, s alig tettem néhány lépést, képemen porzott a hó. Szétnézni sem volt időm, minden oldalról záporoztak a hógolyók.


- Megálljatok csak! Ilyen sokan egy ellen?! Majd adok én nektek! – s amilyen sebesen tudtam, markoltam és dobtam a havat rájuk.


Prüszkölve nevettek, futottak előlem, én meg, mint egy fékevesztett hóember utánuk. Ekkor azonban hátba támadtak a szomszéd csoport kicsinyei. Visongva hajigálták kezecskéjükkel az apró hógolyókat, ahogyan a nagyjaimtól látták.


- Kis gézengúzok, szabad megdobálni a szomszédasszonyt? – fordultam vissza és most őket vettem célba.


Jó ideig tartott a csata, hol a kicsik, hol a nagyok hógolyói porladtak szét a kabátomon, vagy a földön. Kipirult, boldog gyermekarcok vettek körül. Kissé lanyhult az iram, amikor elém állt az egyik kicsi, huncutul pislogva, két markát szorosan összezárta.


- Nézd csak szomszédasszony, meglepetést hoztam! – somolygott és csizmámra szórta markából a havat.


- Szomszéd úr, futás, mert most elkaplak! – ijesztgettem, mire ő kacagva futott előlem, időnként hátranézve, biztosan követem-e. Nem kellett csalódnia.


 




 Műjégen 


Sorban lebukdácsoltak a jégről, kapaszkodva korlátban, egymásban és belénk. Kolleganőm tartotta a lengőajtót, amíg mind betipegtek. A padokra kiraktam a zsákjaikat, szépen leültek és segítségünkkel korcsolyát le, cipőt fel, ügyesen elkészültek. Táskáikat hátukra kapták, amikor megpillantottam…


- Gyerekek, kié ez a táska?


- ……-é – mondták néhányan.


- Miért nem öltöztél még fel? – kérdeztem bosszúsan, s miután nem érkezett válasz, távolabb álló kolléganőmhöz fordultam. - Ott van veled?


- Itt kell, hogy legyen, előttem jött be az ajtón. – dohogott ő is


A kis gézengúzt nem találtuk a többi húsz között.


- Fogtam a kezét, leültettem a padra. Hová tűnhetett? – tépelődtem.


A gyermekzsivajtól hangos öltözőben, már az oktatókkal együtt kerestük, amikor eszembe jutott, hogy a terem elején van egy kézzel forgatható érmepréselő, amit előszeretettel nyüstölnek a kicsik. Tényleg ott állt és elmélyülten tekergette a kart. Haragvó arcomat látva, a világ legártatlanabb képével emelte rám tekintetét.


- Bocsi


 




 Januári gesztenye 


Bár hidegre fordult, mi kijárunk az oviudvarra délelőttönként.


Az egyik fiacskám imád kutatni, felfedezni bármit, ami számára érdekes, gyűjtögetni apró ágacskákat, bogyókat, levelet. Akármit, ami gyermeki kíváncsiságát felkelti. Ha kincsre lel, arcán boldog mosollyal mutatja.


Kis markát ökölbe szorítva állt elibém tegnap. Intett hajoljak közelebb, titkot mutat, csakis nekem.


- Nézd, Zsóka néni, mit találtam? – súgja ragyogó szemmel, és óvatosan nyitja csupasz tenyerét – Egy babagesztenyét!


Pirinyó gesztenye lapul jéghideg kezében. Kesztyűje a földön hever.


- Ez tényleg pindurka. – csodálom szerzeményét


- Képzeld, még benne volt az alvókájában. – folytatja komolyan


- Milyen alvókájában? – kérdezem mosolyogva.


- Hát tudod, amiben született, abban a szúrósban. – magyarázza türelmesen


   


Pókháló 


A játszó-szoba sarkában, magasan észrevettünk egy pókhálót. Dadus nénit be sem várva hozták nagy buzgalommal a partvist, én meg nekiláttam lebontani a szépen szőtt hálót. A gyerekek körém gyűltek közben. Az egyik kisfiú egy ideig némán figyelt, majd kuncogva megkérdezte: - Zsóka néni, mi az a kezedben? Egy pókhálófa?


 




 Huncutka 


Alvás közben mindig kikérezkedik pisilni. Kifelé menet végighúzza kis kezét a hátamon, visszafelé, megölel, puszit nyom az arcomra, s mint aki jól végezte dolgát, lefekszik az ágyára.


Egy idő után kezdett erősödni bennem a gyanú, talán nem is kellene kimennie. Fülelni kezdtem, hallok-e csurgást? Nem hallottam. Mikor visszatért és a szokásos ölelős puszit megkaptam, mosolyogva megkérdeztem


- Mond csak. Tényleg kellett pisilned, vagy csak azért akartál kimenni, hogy puszit adhass?


- Nem kellett, csak meg akartalak puszilni. – válaszolta őszintén.


 



 Vegyesen


Összevont csoport, a délutáni pihenőhöz sorra takargatom a gyerkőcöket. A kiscsoportos kislányra is rákanyarítom a plédet, s tovább lépek huncut nagycsoportosaimhoz, akik úgy tesznek, mintha aludnának, közben somolyogva várják, hogy őket is bebugyoláljam. A szemem sarkából látom, hogy a pici lány áll és buzgón rázogatja a takaróját. Minden lefekvéskor eljátssza ezt velem, vajon miért?


- Most takartalak be. Feküdj le szépen.


Visszalépek, és újból eligazítom a plédet rajta. Fejét felemelve nézi, majd feddőn rám szól.


- Nem szép sima! Simizd ki!


Elsimítom a ráncokat, a gyűrődést, mintha rávasaltam volna, szétterül a pici lánykán. Megnyugtatja a látvány, immár nem akadályozza semmi az alvásban.


 



 


 Szintén alvás...



 Pihenéshez készülődtünk. Sorban takargattam, simogattam és dicsértem őket. Láttam, egyik mozgékony fiacskám mozdulatlanul fekszik, ami ritkán történik vele. Odamentem, megsimogattam.


-  Tudod, mennyire örülök, hogy egyszer sem kellett rád szólni, szép nyugodtan fekszel.




Kék szemét rám emelve sugárzott az arca.


- Azért vagyok ilyen jó, mert nagyon szeretlek téged!




 




 


Ujjam


Kiránduláson voltunk. Az út vége felé fáradtan vánszorogtak. A legkisebb lányka végig a kezem fogva sétált mellettem, senkinek át nem engedve helyét. A másik kezemre két fiúcska jutott, így baktattunk a csoport végén. Egy másik kislány nyűgösen siránkozott és bánatos szemeket meresztett rám, abban a reményben, hogy helyet szorítok neki is az oldalamnál. Pici lánykám figyelmesen rám nézett, majd a nyafogó csoporttársnőjére, és nagylelkűen határozott.


- Gyere, fogd a Zsóka ujját, odaadom. – ezzel mutató ujjamat kifeszítette barátnőjénak.


Hm, azt hittem a kezemmel én rendelkezem.


 


Vidám alvásidő


Izgett, mozgott, motyogott, zörgött alvásidőben, állandóan szólongatnom kellett. Hogy elejét vegyem a túlzott fegyelmezésnek, odaültem mellé, és simogatni kezdtem. Fülig érő szájjal babrálni kezdte a hajamat. Egyik oldalról a másikra hajlítgatta, majd odasúgta: - - Zsóka néni, most csajszi vagy. Mindkét kezével felfelé húzogatott egy-egy tincs hajamat, huncut arcán végigterült a mosoly, amikor halkan megszólalt.


- Zsóka néni, most csacsika vagy. Aranyos, kicsi csacsika.


Szeméből sugárzott a szeretet, bennem a feltörni készülő nevetés kényszere. Sokféle becézést kapok nap, mint nap, de sosem gondoltam, hogy egy ilyen dicséretnek ennyire örülni fogok.


 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!